Bundázott rákfarok málnás-balzsamos salátán Nyomtatás
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnÅ‘ 
 
HOZZÁVALÓK:

személyenként 5 rákfarok
citromlé


a panírozáshoz
liszt
tojás
zsemlemorzsa

a dresszinghez
10 dkg málna
5 dkg cukor
2 dl víz
fél dl balzsamecet
fél dl olívaolaj
1 kávéskanál mustár
citromlé

ELKÉSZÍTÉS

A rákfarkakat tisztítsuk meg, csak a farokúszó páncélját hagyjuk rajtuk. A hátoldalukat éles késsel nyissuk ki, a belüket vegyük ki. A rákokat öblítsük le, és hajtsuk szét. Csipetnyi sóval, kevés citromlével ízesítsük, majd hagyományos módon panírozzuk be, végül forró olajban süssük meg. A dresszinghez a málnát a cukorral és a vízzel forraljuk fel. Amikor a felére visszaforrt, passzírozzuk át, hogy a málna magjai ne kerüljenek az öntetbe. Adjuk hozzá a balzsamecetet, a mustárt meg az olívaolajat, és keverjük simára. Néhány csepp citromlével ízesítsük, és tálalásig tegyük hűtÅ‘be. Halmozzunk tányérra jól megmosott, lecsepegtetett színes salátaleveket, locsoljuk meg az öntettel, majd a sült rákfarkakat szépen rendezzük el a salátán.

Forrás: http://www.fakanal.hu/